Tibsim novellái

Sose voltam jó irodalomból se, inkább gyenge, és különösebben soha nem is érdekelt, nem foglalkoztatott, de valahogy úgy hozta a sors, hogy életem folyamán én is írtam egy-egy sor valamit, mint ahogy a legtöbb ember. Ezekből, amelyek nyilván nem a világirodalom remekei, találtam meg néhányat a fiókban, és most minimum magamnak, elteszem ide egy kis időre.

Egyperces novellák

Pillár

Egyszer volt, hol nem volt, egy csodálatos kis sziget a karibi-térségben. Az északi csücskén egy apró faluközösségben, az emberek szépen élték egymással a mindennapjaikat, a paradicsomi környezetben.

A falú egy természetes kút mellé épült, amit még nagyapáik fedeztek fel. Ez tette a letelepedést lehetővé, mert ez volt az egyetlen édesvízforrás ezen az amúgy viszonylag nagyméretű szigeten.

Pillárnak jó élete volt, sokat lógott együtt a barátaival, mindenféle klassz dolgot találtak ki, és csináltak együtt. Megértették egymást, és számíthattak egymásra. Ő abból szerzett egy kis plusz jövedelmet, hogy szép kagylókat gyűjtött a parti homokban, és ékszereket készített belőlük. Az első ilyet Omikának készítette, aki viszonzatlan szerelme volt. Néha több napra is eltűnt, és felkereste a sziget távolabbi fövenyeit is a kagylókért. Az egyik ilyen "anyagbeszerző" útján, a sziget déli oldalán több száz faládát vetett partra a víz. Bizonyosan a közelben elsüllyedhetett egy teherhajó, és a rakomány egy részét ide sodorta az áramlat. Pillárnak felcsillant a szeme, de lelkesedése hamar alább hagyott, mert a ládákban palackozott ásványvíz volt. Hát, ezért nem süllyedtek el ezek a ládák... Pillár szorzott, és osztott, és rájött, hogy ha sok munkával is, de egész normális bevételt is elkönyvelhet a szerencséjéből, mert a készlet óriási volt. Szüksége volt a pénzre, mert meg akarta hódítani a falu szép lányát, Omikát. Néhány hét eltelt, és a palackozott ásványvízüzlet szerény, de biztos jövedelemmel kecsegtetett, Omikát viszont egyre inkább a halász bunkó, de tehetősebb fia hállózta be. Pillár az egyik estén, amikor kiment a partra a többiekkel megnézni a naplementét, hazafelé egy döglött madarat pillantott meg a homokban, és legondolkodott. Osztott, és szorzott... Néhány nap múlva a faluban betegség tört ki, és a szigetre érkező orvos megállapította, hogy a kút megfertőződött, mert egy beteg madár halt meg benne. Néhányan Pillárt kezdték gyanúsítani, de ő ügyet se vetett rájuk, a palackozott vízét nem hogy vették, mint a cukrot, hanem most már csillagászati árat is tudott kérni érte. Sokaknak ez nagy teher lett, még Pillár barátai közül is egyre többen hagyták el a szigetet. Omika is egy turistahajóra szegődött, ő szobalány, a párja, a halász bunkó fia meg pincér lett.. Közben Pillar meggazdagodott, és néhány új haverra is lelt, sőt, egy szép lánynak is elkezdte csapni a szelet. Nem olyan volt, mint Omika, de jó nagy mellei voltak... Mégis, valamiért egyre magányosabbnak érezte magát... Egy évvel később aztán lefogyott a készlete, a tudósok szerint még négy évig tisztulnia kellett a kútnak, így már ő is drága pénzért vette a vizet a turistahajó kapitányától. Ez most már őt is megviselte anyagilag, ő is rohamosan szegényedni kezdett, de persze még mindig gazdagabb volt, mint azoknak a többsége, akik a szigeten maradtak, és ez volt a lényeg, ez volt a fontos, mert ezt ki lehetett használni. Azon gondolkodott, hogy vesz egy erdőt a sziget keleti részén. Ott olyan fák nőttek, amiből a kunyhokat építették, és bár most, a fertőzött kút miatt ideiglenesen sok volt a megüresedett hajlék, de pont ezért volt olcsó az erdő is, és a fa. Ha esetleg véletlenül, egyszer egy villámcsapástól tűzvész pusztítana a faluban, akkor az igen nagy hasznot hozhatna, gondolta magában...

A bomba

Attila egy híres marketingcég tulajdonosa volt, akit már jegyeztek a száz leggazdagabb magyar listáján is, a karrierje pedig megállíthatatlanul szárnyalt. Az üzleti élet kimerítő világából minden páros hét hétfő reggelén a Pilis hegyei közé ment, lelkileg és spirituálisan feltöltődni. Na meg ott, az egyik hegytetőn ismerkedett meg, és találkozott rendszeresen Tibivel is, a csóró biztonsági őrrel, akinek a bölcseletei bár néha idegesítők voltak, de mert mégis veszekedés nélkül tudott elmélkedni vele a világ dolgairól, és mert szerette, hogy láthatóan nem tiszteli, és semmibe veszi a gazdagságát is, összebarátkozott. Olyanok voltak ők, mint a tűz és a víz. Attila abban hitt, hogy a felsőbbrendűnek uralnia kell, végeredményben pedig az erősebb legyőzi a gyengébbet, ő tovább virágzik, a vesztes pedig pusztul, Tibi pedig azt vallotta, hogy lehetne egymással, vagy egymás mellett békében élni. Ezen a korai reggelen a Rám-hegy tetején azonban nem Tibivel találkozott, hanem egy odahelyezett bombával! Annyira irracionális látvány volt a nyugodt hegytetőre kihelyezve a felkelő nap vöröses fényében, hogy első gondolata az volt, valami gyerekes csíntevés vagy kandi kamera... Azonban a bomba túl komoly szerkezetnek tűnt ahhoz, hogy vicc legyen. Egy óriási, több tízliteres ampulla volt az oldalán, benne fehér porral, és ahogy a szerkezetet megközelítette, a hozzátartozó monitor egy tájékoztató szöveget kezdett felolvasni. Egy ismert biológia fegyvert jelölt meg az ampulla tartalmának, amely még akkor is több millió embert képes elpusztítani, ha itt, a hegyek között szabadul fel. A tájékoztató mellett pedig beindult egy visszaszámláló is, amely két óra időtartamról számolt visszafelé. Mintha egy hollywoodi filmbe csöppent volna. A szöveg végén az aláírás: Magyarok Nyilai (az igazi). A hitetlenkedését hamar kétségek, majd izgalom váltotta fel. Túl komoly volt a szerkezet... Most mit csináljon, legalább Tibi itt lehetne... Mi van, ha mégis igazi? Végiggondolta, hogy ha hívja a segélyhívót, nem fogják komolyan venni, és nem valószínű, hogy kiérnek két órán belül. Kedvenc mondása volt, ha kihívásokkal találkozott, hogy nem azért lett milliomos, mert szokványos megoldásokat alkalmazott, hanem a kreativitása miatt. Arra jutott, hogy mivel itt még működik a mobilnet is, elsőként az egyik legnagyobb internetes fórumba ír be, mivel tudta, hogy ott mindig akad néhány szakértő is, akiktől azonnal kikérheti a véleményüket, és segítségére lehetnek. Néhány műszaki egyetemista és két nyugdíjas tűzszerész is megerősítette a fényképek alapján, hogy nem egy egyszerű játékszerkezetről van szó, a László Kórház egyik betegállományban lévő orvosa pedig azt, hogy ez a baktérium tényleg létezik, színre azonos, és egyáltalán nem lehetetlen nagy mennyiségben sem kitenyészteni, ha megvan valakinek a szaktudása hozzá. Attila ekkor már nem kételkedett, és az jutott eszébe, hogy újságíró ismerőseit is értesíti, és csatol fényképeket is a szerkezetről, mielőtt a szerveket hívja, mert így fel tudja gyorsítani a dolgokat. Számítása bevált, a szenzációhajhász hírtelevíziók megszakították az adásukat, a reflektorfénybe került terrorelhárítók pedig rögtön reagáltak. Sajnos a terrorelhárítók helikoptere éppen egy távoli öregfiúk futballmeccsre szállította a miniszterelnököt, a honvédségnek pedig már nem volt működő gépe, mert a pénzt nem azok felújítására, hanem stadionépítésekre költötték, így gépjárművekkel indultak. Ellenben a fórumon a szakértők nekiláttak annak megfejtésének, hogyan lehetne hatástalanítani a bombát. Jól haladtak, míg egy új, magát szintén hozzáértőnek tituláló fórumozó, egy Lucifer felhasználó nevű személy nem csatlakozott. Ő dominánsabb volt, a többieket hülyének, hibbantnak állította be. Nem konkrétumokkal cáfolt, hanem a többiek személyét kezdte ki. Attila, mivel a kommunikációban jártas volt, gyorsan átlátta, hogy Lucifer szándékosan nem tartja be a racionális vita szabályait, és tudatosan használja a főbb érvelési hibákat is. Többen meg azt látták, hogy az ilyen rafinált, agresszív kommunikáció sikeresen tud dominálni, hatékony, ezért válaszlépésként ők is elkezdték használni ezt a stratégiát. Attila a marketinges tapasztalatával azonban tudta, hogy akinek jó terméke van, az mindig az értelemre próbál hatni, aki meg akarja vezetni a többieket, az az érzelemre. E szerint próbálta szortírozni a véleményeket.

Az idő azonban egyre fogyott. A terrorelhárítást félrevitte a GPS, és eltévedtek a hegyi ösvényeken, Attilának pedig világossá vált, hogy nem fognak időben megérkezni. Neki kell megoldania, ami a netes szakértők segítségével nem lett volna nehéz, de sajnos az egész fórum anyázásba fulladt, a hatástalanításról már egyáltalán nem is volt szó. Az idő lejárt, és Attilának döntenie kellett. Mivel a fórumozók egymást akarták legyőzni, és nem együtt törekedtek a megoldásra, egyedül maradt. Volt három vezeték, a piros, a fehér és a zöld. Ő nem volt műszaki ember, ehhez nem értett, csak a filmekből látta, hogy valamelyiket el kell vágnia. Fogta hát svájci bicskáját, és elvágta a zöldet. Abban a pillanatban az ampulla közepét átfogó drótot a szerkezet meghúzta, az ampulla kettétört, a port pedig rögtön felkapta, és Budapest felé fújta a szél. Attila a rémülettől bénultan meredt egy fehér táblára, ami a ampulla szilánkjai közül bukkant elő, és amire ez volt írva: Nyugi, csak liszt volt! Lucifer

A kerékpár

Réges-régen, amikor a lovak és szekerek voltak a járművek, volt egy feltaláló, aki azt mondta, hogy kétkerekű járműben gondolkodik. A többi tudós ettől az ötlettől nagyon ideges lett, és azzal érveltek, hogy a járműnek csak négy kereke lehet, mert ha kettőt elveszünk, akkor felborul. A feltaláló azonban nem hagyta magát eltéríteni, és így született meg a kerékpár.

A hegymászók bölcsessége

A magas Tátra lábainál volt egy kis falú, ahol leginkább turistákból, túrázókból, hegymászókból éltek. Ezen falú szélén állt Gáspár kocsmája, ahol az emeleten volt néhány kiadó szoba is. Az egyik este egy apa és a tizenkétéves cserfes lánya tért be a kocsmába. Az apa felvitte a csomagjaikat a szobába, a lány, Petra a pultnál várta a megrendelt szendvicseket. Mellette egy borostás, némileg züllött figura, Petya könyökölt a pulton, aki éppen leinni készült magát, mert már fél éve megcsalta, és otthagyta szerelme. Beszélgetést kezdeményezett, és kérdezte a kislányt:

-Átutazóban az apukáddal?

-Nem, a hegyre megyünk, apa a hegymászók bölcsességét akarja tanítani - válaszolt Petra.

-Nocsak, büszkén mondom néked, hogy én is hegyivezető lennék, de erről még sose hallottam.

-Tudod, ez az, amikor felmegyünk egy biztonságosabb gerincre, majd ledobjuk magunkat az oldalán, és ahogy siklunk lefelé azt gyakoroljuk, hogy gyorsan, teljes erőből megfordulunk, a csákányt belevágjuk a jégbe, hogy adott esetben minél előbb megállítsuk magunkat, és ne essünk a szakadékba.

-Ja, ezt ismerem, de ez mitől lenne bölcsesség?

-Hát azért, mert a legtöbb ember az életben pont fordítva csinálja. Tudod, az élet, ha van értelme, ha nincs, olyan, mint egy iskola, ha akarod, ha nem. Az univerzumot egyébként nem érdekli, hogy mit akarsz, akkor se, ha toporzékolsz. Az életben a nehézségek a feladatok és leckék, és nem spirituális értelemben mondom, hanem gyakorlati, puszta logikai alapon. A csúcs az abszolúté bölcsesség, az nem elérhető, de mindig közelíthető. Ha nem akarsz tanulni, nem leszel egyedül vele, de a mondás is úgy tartja, hogy nemakarásnak nyögés a vége. Ha elfogadod, hogy az élet olyan, mint egy iskola, akkor viszont az életed könnyebbé válik. Ahogy megyünk a gerincen a csúcs felé, az út síkos, jobbra is, és balra is szakadék. Amikor véletlenül megcsúszik az ember, akkor az átlag nem azon van, hogy amilyen gyorsan csak lehet megállítsa magát a lejtőn, hanem még ront is a helyzetén - magyarázta Petra. Az életben el kell fogadni azt is, hogy senki nem tökéletes, nincsenek Supemanok, és mi sem vagyunk azok. Néha, néha megcsúszunk, de ezekből lehet tanulni, és tapasztaltabbá válni. A megcsúszás a tanulás része, és a bukásokkal vezetnek a csúcs felé. Nem az számít, hogy hol tartasz, hanem az, hogy ezeket elfogadva lassan-lassan haladsz, fejlődsz, vagy esetleg lezuhansz. Az életben az egyik legfőbb tényező a pszichológia. A sajátod megértése után leszel képes jobban megérteni másokét. A nehézség azért is jó, mert erre viszi a fókuszodat, és kibillent a felületes és mindennapi egyéb szarságokból. A nehézség és a megcsúszás egy feladat, egy lecke amelyből tanulhatsz. Ha elfogadjuk, hogy nincs tökéletes, és mi is tökéletlenek vagyunk, és hogy egyáltalán nem vagyunk jók, akkor tudunk tanulni, és akkor arra is rá fogunk jönni, hogy ilyennek kell megszeretnünk magunkat, és másokat. A tökéletes az, ami majdnem az, de van benne egy kis hiba. A hibátlanság ugyanis unalmas, és halott dolog. Valójában a tökéletlenségünkben van a szépség, az élet, és a tökéletesség. Az út tehát felfelé vezet, és bár soha nem éred el a csúcsot, közelítheted, és ez így szép, és így van jól. A tanulásra egy másik példa László, apu egyik barátjának az esete. Amikor meglett emberként megvette az első számítógépét, össze-vissza nyomkodta. Minden héten annyira elrontotta, hogy hona alá kapta és vitte Gáborhoz, az apuval közös haverukhoz, aki számítógépszerelő volt, megcsináltatni. Egy idő után apuék sokat nevettek rajta, és mivel az asztali számítógépét így gyakran kapta a hóna alá, azt elnevezték laptopnak. Akkor az még drága és ritka dolog volt. Lászlót nem törte annyira meg az állandó hibázása, hogy feladta volna a gépezést. Aztán eltelt jónéhány hónap, és már nem csak elmaradt a gépjavítatás, hanem kiderült, hogy László már jobban értett a számítógéphez, mint Gábor a szerelő.

Petya mérgesen, hiszen egy 12 éves csitri osztotta neki az észt, közbeszólt.

Szép elméletek, de konkrétabb gyakorlati bölcseletet is mondani arra, hogyan tudjuk megállítani magunkat a lejtőn, sőt, hogyan ne csúszunk meg olyan könnyen az életben?

-Apa kedvence a bokszolók példája. Van két bokszoló, az egyik beszól a másiknak valami csúnyát, ami miatt az ideges lesz, kiesik a taktikából és technikából, és könnyen kiütik. Ez arra is példa, hogy tényleg nem spirituális dologokról beszélek, hanem a puszta logikából adódó bölcseletről. De nézzünk egy másikat! Gondolom ismered a menekülőszobát... Ha nem, nos az egy olyan játék, hogy bezárnak egy szobába, és az ajtó kulcsát elrejtik. Viszont adnak különböző feladatokat, leginkább rejtvényeket, amelyeket ha megoldasz, megtalálhatod a kulcsot. Sokan ebben a helyzetben pánikba esnek, vagy idegesek, dühösek lesznek, főleg akkor, ha első ránézésre nehéznek találják a szituációt. Ilyen állapotban nem tudják kellő figyelemmel elolvasni, értelmezni, és átgondolni a feladatot, tehát megoldani sem. Negatív érzelmi állapotban ugyanis nem működünk hatékonyan. Ezt vagy gyorsan belátják, és első feladatként azt határozzák meg, hogy lenyugodjanak, és optimális állapotba hozzák magukat, vagy tovább idegesítik magukat, és csak késöbb látják be. Fontos, hogy soha nem mások idegesítenek fel, hanem mindig Te, saját magadat, és az is, hogy persze nem minden esetben, de felnőttként, legtöbbször a mentális állapotodért is, valójában Te magad vagy leginkább a felelős, a Te döntésed, de gyakorlarilag mindenki másokra mutogat. Ha pedig nincs más, akkor Istent teszük meg fő bűnösnek. Ez sem érdekli az univerzumot, ez se vezet sehová. Általában, tehát leginkább magunkon kell dolgoznunk, magunkat kell fejlesztenünk, pusztán azért, mert így logikus. Először akár csak sok kicsi dolgokon, mert a nagy dolgok is sok kicsiből állnak össze. Bármilyen nehézségről is legyen szó, az feladat, lecke. Az ivás is, ami alapvetően genetikai hajlam, és arra tanít, hogy ne hazudj önmagadnak, legyél belátó, és beismerő. Ez az első lépés ahhoz, hogy kigyere belőle. Az életben jó esetben sok feladatot megoldunk, és sok döntést kell meghoznunk. Nem mindig hozhatunk jó döntést, mert nem vagyunk Supermanek, de mindig érdemes feltenni a kérdést, amikor elhatározunk valamit, hogy ezt a döntést úgy hoztam meg, hogy mérges, dühös, feldúlt, stb. vagyok, voltam, vagy úgy, hogy már nincs, illetve nem volt bennem negatív érzelem, és a logika alapján. Az utóbbi esetben sokkal nagyobb az esélyed arra, hogy jó döntést hozzál. A szabadulószobából is hamarabb kijutsz, ha első körben nem a szabaduláson, hanem magadon kezdesz dolgozni. Ha pedig emberrel van dolgod, akkor azt is kérdezd meg magadtól a döntésed előtt, hogy haragszól-e még rá! A harag, az indulat, a düh nem jó tanácsaadó, ezt a régiek is mindig mondták. Egyébként persze lehet azt gondolni, hogy nem a fejlődés a választásod, és aki igazán szeret, akkor is szeretni fog, csak szerintem nem logikus...

Petya ezen bölcsességek hallatán fájdalmasan összehúzta szemöldökét, belerévedt az előtte lévő üres poharába, és egy pillanatra elmerengett. Gáspár pedig már jött is az üveggel, hogy újratöltse poharát, azonban egy gyors mozdulattal Petya a pohár fölé helyezte a kezét, a másikkal benyúlt a zsebébe, egy papírpénzt dobott a pultra, majd szó, és köszönés nélkül hazaindult.

Titanic 2.

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren, és az üveghegyen is túl, abban az országban, amelyet a szabadkőművesek alapítottak, építettek egy akkora utasszállító hajót, amely még a Titanicnál is nagyobb volt.

Nagy népünnep keretében többezer utas, férfiak, nők, gyerekek, családok szálltak a fedélzetre, majd kifutott a hajó az első útjára.

Amint kezdték közelíteni a híres szabadságszobrot, mindenki szemügyre akarta venni, így a hajó egyik oldalára gyűltek.. A személyzet, és az utazóközönség öt százaléka érzékelte, hogy ez nem lesz így jó. Közöttük volt Koppány, az értelmes, jóravaló, és tettre kész fiatalember is, aki azonnal odament az emberekhez, és kérte őket, hogy oszoljanak szét, mert a hajó fel fog borulni. Sajnos nem járt sikerrel, mert az emberek első körben azt mondták ez hülyeség, majd amikor Koppánynak sikerült néhány embernek megmutatni, hogy tényleg borulnak, akkor azok meg azt válaszolták neki, hogy bár ők is látják, de mivel nem hiszik, hogy meg tudnának győzni kellő mennyiségű embert, ezért felesleges bármit is tenniük. Koppány társai ugyanezt tapasztalták. A hajó felborult, és úgy süllyedt el, hogy még a mentőcsónakokat se kötözték ki. Mind meghaltak. Az elsők között vesztette el Koppány az életét, aki hiába volt kitűnő úszó, a többiek belekapaszkodtak, és lehúzták!

Tibsim

Fény egy papírról

Szeretném, ha megfognád a kezem.

Szeretném, ha magadhoz húznál.

Akarom az életet,

akarom a szerelmedet.

Most süllyedek a semmibe.

Még markolom saját kezem,

de a remény már szertefoszlott.

Néha, egy-egy angyali arc fel-felvillan.

Olyan élethű. Nem tudom valóság,

vagy csak a kihunyó képzelet.

Hamarosan felemészt a vákuum,

és csak egy papírlapról tükröződő fény leszek.

Budapest, 2004 körül.

A csúcsdöntő

Egyszer egy híres hegymászót, aki feljutott a legmagasabb, legnehezebb csúcsra, meghívtak egy fogyiklubba. Az volt az egyik első kérdés, amit kapott, hogy hogyan tudott oda feljutni, és hogyan tett szert ekkora akaraterőre. Ő ezt válaszolta:

-Soha nem számoltam az akaraterőmmel. A csúcsra kis lépésekkel, igen hosszú úton jutottam fel. Nem is gondolnátok, hogy milyen kis lépésekkel... Sőt, ha elbuktam, elcsúsztam, ha nőtt az emelkedő, vagy ha elfáradtam, akkor még kisebbre szabtam a lépteimet... Inkább ez a sikerem titka, nem az akaraterőm. Ezért azt javaslom nektek is, ha nem tudtok leszokni a napi kedvenc csokitokról, akkor első lépésnek csak háromnaponta hagyjátok el! Ha elbuksz, az mindig azért van, mert túl nagyot akartál lépni, sőt, ugrani akartál. Menj tovább, csak kisebbet lépj! A legtöbb ember nem tudja elképzelni, hogyha első lépésként csak három naponta elhagyja a csokiját, akkor annak az útnak a modell alkat a vége, és ezért ugrani akar, elesik és elveszíti a hitét is, pedig minden a hittel kezdődik.

Ezt a tanmesét nem én találtam ki, a szerzője számomra ismeretlen, én csak a végéhez írtam hozzá a második felét, de fontosnak tartom:

Péntek és Robinson nyugdíja

Péntek és Robinson egy lakatlan szigeten élt, mert gyerekkorukba hajótörést szenvedtek el, és csak ők élték túl. Okos gyerekek voltak, ügyesen kialakították, az életüket. Még pénzt is kitaláltak, különleges kagylókkal fizettek egymásnak, és mivel idővel megtanulták, hogy annyira elszigetelt helyen vannak, hogy itt kell leélni az életüket, a nyugdíjas éveikre mindketten félretettek. Teltek, múltak az évek, és megöregedtek. Eljött a nap, amikor úgy érezték, hogy egyikük sem tud már felmenni a hegyre az édesvízforráshoz, elővették a tartalékukat, és egymást kérték meg, hogy pénzért hozzon a másik vizet. Csak ott, akkor jöttek rá, hogy a nyugdíj nem pénz, hanem gyermek.

Már egészen legyengültek, erőtlenül pihentek a homokos parton és szomorúan figyelték a tengert, amikor a horizonton mintha két csónak körvonalazódott volna ki. Néhány perc után már tisztán látszottak, és ők nagyon megörültek, hogy megmenekülhetnek. A két csónak a közelükbe ért partot, és a számukra ismeretlen, egy közeli szigeten élő törzs csapata el is indult feléjük. Amikor találkoztak, boldogan nyújtották a pénzüket a törzs tagjainak, hogy vizet vásároljanak tőlük, mire azok kedvesen elmosolyodtak, dárdáikkal leszúrták őket, elvették tőlük a színes kagylóikat minden egyébbel együtt amit használhatónak tartottak, majd a kunyhóba beköltözve megalapították az első telepüket is. A mészárlás olyan gyors volt, hogy arra már nem volt idejük, hogy rájöjjenek, hogy a nyugdíj nem egyszerűen gyermek, hanem saját gyerek.